"A csővári cikk bekerül az újságba!" erősítette meg a szerkesztő. Felvillanyozott a hír és osztozott örömömben. Rögtön egy másik, közeli várat választottam következő írásom tárgyának. Egy nedves, májusi szombat reggel indultunk el Szanda vára felé. Szandaváralja felől közelítettük meg a romot. Szitált a meleg májusi eső, majd hirtelen kisütött a nap. Az aszfalton párolgott a reggeli nedvesség. Lehúzódtunk az erdei gyalogútnál az autóval. Kb. egy óra sétára voltunk a csodálatos, középkori vártól -illetve már romjaitól-, amit a Cserhát egyik vulkáni kúpjára emeltek a Magyar Királyság alattvalói valamikor a XIV. sz előtt vagy elején.

Nyűgös volt, működött az előérzete. Egy métert sem mentünk azon az erdei úton, se aznap, se azóta. Az erdei ösvényt több száz csiga lepte el, a nedves, meleg idő annyira kedvezett nekik, hogy lehetetlen lett volna átjutni rajtuk anélkül, hogy el ne pusztítsunk rengeteg állatot.

Óvatosan ültünk vissza a kocsiba.

Nincs az a cikk, rövidtávú haszon, érdek, hogy egy élőlénynek is ártsunk, romboljuk a Földet, a Teremtő művét. Már a gondolattól is émelyegtünk. Aki a környezetóvását komolyan veszi, önkorlátozó jövőt lát maga előtt. Ez utazásainkra is igaz. Mindig egyetértünk abban, hogy bárhol járunk hazánk vagy a nagyvilág tájain a természet épsége, tisztasága és a felelősség, hogy unokáink is lássák ezt a csodát, a legfontosabb szempont.

Nem ölhetünk élőlényeket, csak azért mert az ember lassan globálisan robotizálja magát a gyors profit érdekében.

A teremtett természet az első.

Először átautóztunk Nógrád várához. Gyors vizitáció volt a nagyszerű helyszínen, csigák nélkül.

Majd Vácra mentünk, sétáltunk egyet a barokk Belvárosban és a dunai sétányon. Megnyugtatott minket. Szeretjük Vácot. Vonattal is, kerékpárral is megközelíthető, ideális, fenntartható, jó desztináció. Csigarajzás időszakában különösen ajánlott, romantikus, elegáns back up option.