2012 tavaszán többször voltunk Miskolcon. Államvizsgáimat tettem le szép sorban a helyi egyetemen. Ő mindig velem jött. Legtöbbször hajnalban keltünk és úgy mentünk le. Annyira támogatott, hogy ha tehette volna a zsebembe bújt volna és onnan súgott volna nekem. Nélküle ezt a diplomámat soha nem szereztem volna meg.

Ezeknek a miskolci utaknak volt a vég- és csúcspontja a diplomaosztóm. Egy modern miskolci hotelben laktunk. A tömeges és ünnepélyes diplomaosztón szép közös képzeletfotók készültek. Eljött édesanyám, édesapám és nagymamám is az ünnepségre. Sokszor megnéztem azóta azokat a fotókat. Semmi jel nem utalt arra, hogy édesapám napra pontosan egy év múlva itt hagy minket.

Miskolctapolcán ebédeltünk egy teraszos étteremben. Az ebéd után négyen maradtunk. Visszamentünk a barlangfürdőben majd tíz év után. Egy teljesen átépített fürdő fogadott minket. Este a miskolci Belvárosban sétáltunk, arrafelé, ahol először képzeletfotózott velem.

Másnap Sárospatak felé vettük az útirányt. Tipp: A Vár Vendéglőbe ebédeltünk. A hangulatos, magyaros étterem közvetlenül a Várral átellenben a Bodrog gátjának tövében található. Életem legjobb harcsapaprikását itt ettem egyszer.

Ezzel az úttal lezárult életünk miskolci korszaka. Azóta nem voltunk Miskolcon. Elhagytuk a várost. Maguk mögött hagytuk az ideges vizsgákat, a hosszú egyetemi folyósakat, a visszabontott kollégium épületet, az MKV járműveit és ellenőreit, a Tiszait, az IC utakat, a taxisokat a Tiszain, az Avast, a Belvárost, a Színházat, a görömbölyi diszkókat és megannyi küzdelmet. Nem felejtjük mennyit jártunk itt.