Az egynyári nyaraló tulajdonosként felderítettük a környéket. Budapesttől a legmesszebb lévő déli partot, a legdélibb partot.

Bringáról stoppoltuk Fenyves régi szép villáit és hangulatos strandjait. Mindenki talált magának kedvére valót. Megízleltük a környék retró hangulatát. Élveztük a badacsonyi tanúhegyes panorámát. Kisvonatoztunk Somogyszentpálra. Ez különösen kedves emlék, igazi magyar tájon döcög a kisvasút. A fenyvesi Paprika csárda akkor finom kosztot adott. Sétáltunk Fonyód kikötőjénél. Néztük a speedmotorcsónakokat, amikkel Badacsonyba repítették a vendégeket. Fonyódligeten nosztalgiáztunk. Elmentük egy esős napon Keszthelyre. Az egész város különleges hangulatú pontja a Balatonnak. Régi kedvenc. De aznap nem fértünk be a kastélyba.

Bejártuk Kapsovárt is. Meg kell jegyeznem, hogy időben előbb történt, de ehhez a bejegyzéshez csatolom emocionális okok miatt. A város, a megye székhely látogatási programunk része volt. Somogyról mindig eszembe jut a kaposvári színház, a belváros és persze a Rómahegy Rippl-Rónaival. Gyerekkorában volt egy osztálytársa, akinek nagyszülei a kaposvári Rómahegyen lakta, ez neki valamiért különösen imponált. Épp itt a Rómahegyen biztosítottam róla, hogy ha ezen múlik a boldogságunk én leszek vele kaposvári nagyi bármikor. Ezt azóta is tartom, sőt egyre többet gondolok a festői dombra és a gyümölcsfákkal tarkított somogyi kertekre.

Nem hirtelen jött ötlet volt. Mindig is vágytunk egy nyaralóra mindketten a Balatonnál. Ki akartuk próbálni milyen ez. Édesapám betegsége feletti tehetetlenségünk volt az utolsó lökés. Takaros ki házat vettük Balatonmáriafürdőn a Balatontól három utcára. Első ránézésre egyszerű, rendezett környéken. Megbeszéltük előre, ha valamelyikünknek nem jön be, akkor eladjuk. Keszthelyen a szép kastély közelében írtuk alá az adásvételi szerződést egyik hétköznap délután április végén.

Devizahitellel bajbajutott család adta el a kis házat. Szívszorító volt a búcsújuk a háztól, amit két kezükkel építettek maguknak.

Itt ért minket édesapám halála június végén. Ő már sosem látta ezt a kis házat.

Apu halála után édesanyámmal eltöltöttünk itt egy szomorú hétvégét.

A strandon nagyobbik lányunk elsüllyedt az iszapban, nagy ijedtség közben húzta ki apósom. Egyszer majdnem villám csapott belénk ugyanitt. Egy másik alkalommal skinhead csoport jött szembe ezen a részen. Patkányok surrogtak a parton.

Nagyon jó volt kerékpározni, pecázni, kertészkedni. Jó volt, ahogy a gyerekek árulták az almát és limonádét a kapu előtt. Jó volt, hogy az utca végén volt a tó selymes vize. Mindketten megértjük, akiknek ez egy életre bejön.

Mindketten értjük és ismerjük, mit jelent pro és kontra a magyar tenger.

Augusztus végén a kétórás autó közben a Völgyhídon mondta, milyen kár, hogy nem voltunk a Fertő-tónál, én replikáztam, hogy milyen kár, hogy nem mentünk el Horvátországba. Mire leértük Máriafürdőre tudtuk, hogy eladjuk a kis házat.

Jó ötlet volt tőle, hogy belevágtunk és jó ötlet volt tőle, hogy kiszálltunk a kis balatoni nyaralóból. Lehet, hogy egyszer vidéki nagyik leszünk, de ott a halál árnyékában jobban vonzott minket a nagyvilág és más magyar tájak, mint egy nyaraló még, ha a miénk is.

Egy zalai bútorgyáros vette meg ősszel a nyaralót. Nagykanizsán, a szép főtér közelében írtuk alá az adásvételi szerződést, hétköznap este november elején.

Az egynyári nyaralónkat az új tulaj ledózeroltatta. Ennek így kellett történni.