Miskolcra vizsgázni jártunk. Megismerkedésünk után néhány héttel, mentünk le először együtt.

Miskolctapolcán aludtuk egy éjszakát. Abban a nagyon furcsán kedves hangulatú fenyőkkel tarkított üdülőfaluban, egy gránitszínű, bérelt nyaralóban. Talán voltunk a fürdőben, talán nem, de biztos, hogy még a felújítás előtti állapot volt. A Miskolci Egyetem főbejáratát akkor talán már átépítették. A vizsgára nem emlékszem.

De biztos voltunk a Széchenyi téren, háttérben az Avassal. Gyönyörű virágos tér, egyik legszebb ahogy ott álltunk, együtt. Itt láttam először képzeletfotózni!

Elhatároztuk, hogy a Bükkben hűsölünk kicsit mielőtt haza megyünk.

Diósgyőr után - balra a csodálatos vár, a panelpaloták, gyárkémények és a régi stadion - megkérdeztünk egy helyit. "Merre van a kisvasút?" "Innen jobbra, vagy onnan balra, vagy mi a túró?!" Kedvesen nevetve köszöntük meg a választ. Azóta sem ültünk azon a kisvasúton, de a bonmot a biciklis embertől az útszéléről, bevonult a terjedelmes közéleti legendáriumunkba, mint valaha kapott legjobb útbaigazítás.

Lillafüred felett, az erdőben, meredek hegyoldalon teljesen hülyén más női néven szólítottam meg kirándulás közben. "Hibázni ér az életben!" mondta később. De ott akkor elrohant, egy órát futottam utána a hegyoldalban. Kisírt szemmel nem szólt semmit hazáig.