Jó volt, hogy új év kezdődött. A palicsi állatkert tapasztalatai alapján határoztuk el, itt az ideje megnézni a koalákat Bécsben. Talán meg akartuk erősíteni magunkat, hogy az állatkert igenis hasznos és emberséges dolog. Schönbrunn közelében foglaltunk szállást. Este a Kartner Strassen és a múzeumnegyedben nézegettük a császárváros épületeit. Kolbászt ettünk bódéból. Ékszaka hallgattam, ahogy mindhárman szuszogtak álmukban. Nem bírtam elaludni. Hajnalig barokk zenét hallgattam, Mozart, Corelli és Haydn műveit.

Másnap korán mentünk a közeli állatkertbe. Döbbenetes volt a kontraszt a palicsi és a schönbrunni állatkert között. Az intézmények nem azonos ligában játszanak, de az időbeli néhány nap és a földrajzi néhány száz kilométer a valóságban évtizedes és kontinensnyi különbségnek látszott. Meg kell állapítani a bécsi állatkert a budapesti méltó párja. Láttuk a koalát, pandát, a hangyavárost, talán még szegény dodó madarat is előszedték volna, ha kérjük. (Évekkel később éppen Bécsben láttunk dodót, igaz kitömve, de erről majd később.)

A délutáni, téli napsütésben a Schönbrunni kastély kertjében sétáltunk. Maskarás alakok vegyültek a nemzetközi, pufidzsekis turista haddal. Később olvastam utána, hogy régi osztrák népszokásra vezethető vissza a maskarás összejövetelek, felvonulások megrendezése, főleg a karácsony és a vízkereszt közötti időszakban.

Neki Bécs nem a liblingje, bár értékeli a művészetét. Én tudnék ott élni. Rendszeresen járunk oda, mint oly sok magyar.

Szüleimmel mentünk először együtt Bécsbe. Shoppingolni. Az autóban elmesélte a lakkcipős sztorit, ami vele esett meg a Mariahilferen, még a Gorenje láz alatt. Pandorfban gyanútlanul álltunk meg. Egy bőrdzsekit próbáltam. Nagyon jól nézett ki. De nem volt a méretemben. Még a Kartner Strasse-n is ezen örjöngtem.

Elcseszett egy út volt. Bécs nem lopta be magát a szívébe és ez főleg az én hibám.

Azon az őszön elkezdtünk próbálkozni. Nagyon hittük, hogy gyorsan négyen leszünk.

Három nagyon nehéz év jött, rengeteg utazással.