Hónapok óta otthon feküdt, sokszor nélkülem, legtöbbször nélkülem. Kisebbik lányunkkal a pocakjában. Vele, aki kapaszkodott ügyesen. Nagyobbik lányunk hónapokig nem bírt másról beszélni. A boltos bácsinak hatszor mondta el egy vásárlás alatt, hogy testvére lesz. Nem utaztunk. Feszülten növesztettük őt. Nem örült módon, hanem nagyon okosan odafigyelve csinálta végig ezt az időszakot.
Májusban éreztük, ki kellett mozdulnia és bármennyire féltettem igaza volt. Próbáltam visszafogni magam, hogy ne percenként szóljak hozzá a legidegesítőbben valahogy így: "Nagyon óvatosan!! Minden jó??"
Nyíregyházán a Zoo Hotelben laktunk az állatkert és egy tó mellett. Kitömött állatok között a szomszédos állatkert éjszakai hangjaira aludtunk el.
Nyitásra mentünk az állatkertbe. Egyik legjobb az országban és azóta még tudatosabb. Visszamentünk nemrég. Akkor nagy pocakkal óvatosan, lassan sétáltunk.
Már korán reggel Vámosatya várához indultunk. Az úton váratlanul jöttek szembe a Felső-Tisza vidék megkapó falvai. Fa harang- és templomtornyaik nekem égsúrolónak tűntek a szépséges májusi időben egymás után, faluról falura. Templomok! Mi más!? A "mágikus, hosszú év" utolsó útján.
A vámosatyai vár négytornyos, négyszögletű erődítmény volt, egyik kevés romjaiban megmaradt alföldi várunk lenyomata a romantikus erdős ligetben. Talán négy percünk volt a várra, mert ő és a negyedik a kocsiban maradtak. Nagyobbik lányom nagyon boldog volt, neki természetes volt, hogy mindjárt négyen leszünk. Ő nem sejtette mennyi aggodalom egy harmadik trimeszter és ez így volt jól. Derekasan, szemlélődve bejárta velünk hazánk sok szép táját az elmúlt években. Végig egy hátsóüléses utastársra, a negyedikre vágyott és bízott a jövőben. Büszke voltam rá ott a kis ligetben a szabályos falmaradványok közepén és azóta is.
Hazafelé kedvence Nagyapója faluját kerestük fel. Meghitt kompozás a Tiszán. Dombrád egy letűnt világ fájdalmas kulisszája, egy elmúlt mesevilág helyszíne. Megnyugtató volt neki, hogy elmentünk oda.